2012. augusztus 30., csütörtök

Vidám fekete kihívás - nyertes

Eljött ez a nap is, amikor az utolsó nyertest bejelentem.
Még egyszer szeretném megköszönni mindenkinek, aki valaha velünk játszott. Köszönöm a 9 alkotónak, akik a Fekete kihívásra jelentkeztek.
Szerintem sikerült megmutatni, hogy a fekete szín nem csak komor oldalakon fordulhat elő! A képeket végig nézve nehéz dolgunk volt a szavazáskor, sok nagyon jó munkát küldtetek be. A szoros versenyt végül Vero iskolás oldala nyerte meg.

Vero

Ezen az oldalon a feketére festett háttér tökéletesen hozza a gyerekkori iskola-érzést, a kopott, maszatos táblát 12 éven keresztül néztük. Az alul levő kézirajzot is szeretném kiemelni: fehérrel rajzolva a szünetekben táblára firkált rajzaim jutnak eszembe róla.

Vero nyereménye a kihívás szellemében: egy fekete naptár, egy basic karton készlet és egy vidám gombkészlet.



Gratulálunk!

Köszönjük, hogy itt voltatok, egyelőre akkor ennyi.
Várunk Titeket szeretettel az Alkotós Blogon továbbra is!

Jó alkotást!
Borka és a Yabo Lányok

2012. június 14., csütörtök

Vidám fekete kihívás

A múlt heti cikk az alkotós blogon arra sarkallt, hogy egy elsőre talán nehéznek tűnő kihívást hirdessünk meg. Krisztina és én is megmutattuk, hogyan lehet a döntően fekete színű albumban (vagy oldalon) vidám, gyerekes, vagy nyári témát feldolgozni.


A kihíváson részt vehetsz olyan hagyományos vagy digitális alkotással, amelyen a

fő szín a FEKETE,
de a végeredmény legyen vidám, vagy romantikus, semmiképp ne komoly téma.


Lehet jelentkezni hagyományos vagy digitális scrapbook alkotással, naplóval, dísztárggyal, bármivel, amit scrapbook technikával tudtok díszíteni! A beérkezett fotókat zsűri fogja értékelni, akit kiválasztanak az alábbi termékeket kapja meg ajándékba: fekete naptár alap, vidám gombok, Yabo Basic karton készlet

   


Szeretettel várjuk alkotásaitokat a yabochallenge@gmail.com címre képfájlként.
Nevezni max. 400kB, min. 700*700 pixel méretű képpel lehet. Blogot szívesen linkelünk, a levélben küldjétek az URL-t, és a nevetekhez hozzákapcsoljuk a hivatkozást Rátok!

Figyelem, meghosszabbítva!
Nevezési határidő: 2012. augusztus 20.

Jó alkotást:
Jovi

Vidám fekete - induló oldalak


Vero



Beus81

FrncFrzsn

Ildi (Mackó)


Bagira 1.

Bagira 2.

Bagira 3.



2012. május 9., szerda

Tavaszi kihívás - eredményhirdetés

Úgy látszik, ez már szokásunkká válik: kicsit megkésve, de megjöttünk a kihívás eredményével.

Nagyon jó volt látni a sok alkotást, a képeslaptól az albumig volt minden! Úgy látszik, a tavasz minden szkreppert föllelkesít, köszönjük Nektek a részvételt.

Nehéz is volt ennyi szépségből választani, de nem húzom tovább:

a Tavaszi kihívás győztese

Teebolya 
csodás, harsogó színekkel teli oldala lett!


A nyereménye pedig a képen látható csomag.


Gratulálunk a második helyezéshez Sipikének és a holtversenyben harmadik Eszternek és Étoile-nek is!

Hamarosan jövünk az új kihívásunkkal, addig is alkossatok szépeket:

Jovi

2012. március 21., szerda

Tavaszi kihívás


Láttátok már Merika albumát az Alkotós blogon? Yabo virág albumból készített ajándékot Tinának. Az album olyan színpompás, hogy arra gondoltunk Borkával, ez lesz a következő kihívás inspiráló alkotása.


Remélem, ez most aktuálisabb, többen fogtok alkotni ezekből a színekből! Az előző hónap kicsit letört bennünket :( De nem adjuk fel, gyertek, alkossatok velünk most is!


A kihíváson részt vehetsz olyan hagyományos vagy digitális alkotással, amelyen szerepel a

Yabo Vidám gombok színeiből valamelyik:
citromsárga, narancssárga, pink, világos zöld.


Lehet jelentkezni hagyományos vagy digitális scrapbook alkotással, naplóval, dísztárggyal, bármivel, amit scrapbook technikával tudtok díszíteni! A beérkezett fotókat zsűri fogja értékelni, akit kiválasztanak ezt a csomagot kapja meg ajándékba.





Szeretettel várjuk alkotásaitokat a yabochallenge@gmail.com címre képfájlként.
Nevezni max. 400kB, min. 700*700 pixel méretű képpel lehet. Blogot szívesen linkelünk, a levélben küldjétek az URL-t, és a nevetekhez hozzákapcsoljuk a hivatkozást Rátok!

Beküldési határidő: 2012. április 30.

Jó alkotást:
Jovi

2012. március 20., kedd

Tavaszi kihívás - indulók



Krisztina 1.
 

Krisztina 2.
 

Sipike

_eszter_

Judit





Era85 2.


Mónika

Étoile (Csilla)


Ildi (Mackó) 

Tipitá 2.

2012. március 14., szerda

Új logó kihívás - eredményhirdetés

Elnézést, hogy ilyen sokat kések az eredményhirdetéssel. A zsűri tagjai nyolcan kilencfele szakadnak, és még számtalan kifogást tudnék felsorolni, de nem teszem. Tényleg sajnálom, hogy ilyen sokáig húzódott az eredményhirdetés!
Kis szomorúság keveredett ebbe a kihívásba, mert az új logó és a készülődő új design miatt izgalmamat nem tudtam átadni nektek. Erre a kihívásra mindössze 4 alkotás érkezett. Ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy mi miatt lehet ez. Talán már nem szeretitek a kihívásokat, talán nem volt jó a feladat, vagy az őszi, meleg színek nem illettek a téli fotóitokhoz? Vagy most valami más elfoglalja az alkotós időtöket? Vagy valami teljesen más indok, amire nem is gondolok?
Így morfondíroztam, és közben elúszott az idő velem, nem piszkáltam a zsűritagokat, hogy adják le a szavazatukat. És most tartunk a jelen pillanatnál.
Végre kihirdetem a nyertest. A beküldött alkotások valódi scrapbook alkotások, és ezt nagyon jó volt látni. Mind a 4 oldal a maga nemében tökéletes.
A zsűri tagjaitól 3 szavazatot szoktam kérni, sorrendet felállítva, és ezekből alakul ki a végső sorrend. Mondanom se kell, mind a 4 alkotás kapott szavazatokat, mindenkié volt első, második, harmadik valamelyik zsűritagnál. Aki azonban a legtöbb szavazatot kapta, és ezzel a nyereménycsomagot megkapja:

Gratulálunk!

Hajni ajándéka a következő képen látható csomag, benne filofax album, kraft címke, barna-bordó címkék, kicsi lapos és félgömb szegecsek, piramis szegecsek. Jó vagány albumot lehet készíteni ennyi szegeccsel! ;)


A szavazatok alapján a további sorrend a jelentkezők között:
2. Vero
3. Csilla
4. Tipitá

Az egyes helyezések között mindössze egy-két pont különbség volt. Köszönöm, hogy velünk játszottatok!

Jó alkotást!
Borka