2011. január 6., csütörtök

2010 - köszönöm Nektek

Amióta megírtam az eredmény hirdetést, azóta szeretnék írni egy újabb ömlengést. Hogy mennyire jó, hogy ez a hobbi egy közösséget hozott létre. Sok szereplővel, saját szabályokkal, dinamikával.
A Yabo ennek a része, és ez nagyon jó érzés. Tartozni valahová. Kis túlzással: mérföldkőnek lenni a többi mérföldkő mellett.
Egy hirtelen ötlet hozta létre tavaly a kihívás blogot. Ugyan nem jön annyi alkotás, mint a tengerentúli gyártók kihívásaira, de ez nem is volt célunk! A fórumokon, blogokon már úgy jelenik meg: "yabo kihívásra", "viszem yabora" is. Így kis betűvel ;) Apróság, de nekem nagy öröm!

Sokat tanultam. A kihívások rendszeres szervezéséből (ötlet, határidő, inspik, kihívás, zsűrizés), és a beküldött alkotásokból is.
Veka készített egy összeállítást a tavalyi nyertes képekből. Tanítani lehetne mindegyiket!



Csodaszépek!!!


2011-ben is jövünk a kihívásokkal. Lesz technikai és lesz hangulatra alapuló feladat is.

Végül némi technikai változtatásra hadd hívjam fel a figyelmeteket! Idéntől csak levélben mellékelt fényképpel lehet nevezni, megszűnik a linkelés lehetősége.
Kérünk Titeket, méretezzétek át a képeket beküldés előtt: max 400kB, min 700*700 px méretű legyen. Blogot szívesen belinkelünk, a levélben küldjétek az URL-t, és akkor a nevetekhez hozzákapcsoljuk a hivatkozást Rátok!

Várunk mindenkit szeretettel!

Alkotásban és ihletben gazdag új esztendőt kívánok még egyszer!
Borka

1 megjegyzés:

  1. Gratulálok a tavalyi évhez! Tényleg sok szép alkotás érkezett a kihívásaitokra. Kívánom, hogy idén is ilyen sikeresek legyetek!

    Csak egy apróság. Kérhetek az október 26-i bejegyzéshez egy "győztesek" címkét? Köszönöm.

    VálaszTörlés