2012. március 14., szerda

Új logó kihívás - eredményhirdetés

Elnézést, hogy ilyen sokat kések az eredményhirdetéssel. A zsűri tagjai nyolcan kilencfele szakadnak, és még számtalan kifogást tudnék felsorolni, de nem teszem. Tényleg sajnálom, hogy ilyen sokáig húzódott az eredményhirdetés!
Kis szomorúság keveredett ebbe a kihívásba, mert az új logó és a készülődő új design miatt izgalmamat nem tudtam átadni nektek. Erre a kihívásra mindössze 4 alkotás érkezett. Ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy mi miatt lehet ez. Talán már nem szeretitek a kihívásokat, talán nem volt jó a feladat, vagy az őszi, meleg színek nem illettek a téli fotóitokhoz? Vagy most valami más elfoglalja az alkotós időtöket? Vagy valami teljesen más indok, amire nem is gondolok?
Így morfondíroztam, és közben elúszott az idő velem, nem piszkáltam a zsűritagokat, hogy adják le a szavazatukat. És most tartunk a jelen pillanatnál.
Végre kihirdetem a nyertest. A beküldött alkotások valódi scrapbook alkotások, és ezt nagyon jó volt látni. Mind a 4 oldal a maga nemében tökéletes.
A zsűri tagjaitól 3 szavazatot szoktam kérni, sorrendet felállítva, és ezekből alakul ki a végső sorrend. Mondanom se kell, mind a 4 alkotás kapott szavazatokat, mindenkié volt első, második, harmadik valamelyik zsűritagnál. Aki azonban a legtöbb szavazatot kapta, és ezzel a nyereménycsomagot megkapja:

Gratulálunk!

Hajni ajándéka a következő képen látható csomag, benne filofax album, kraft címke, barna-bordó címkék, kicsi lapos és félgömb szegecsek, piramis szegecsek. Jó vagány albumot lehet készíteni ennyi szegeccsel! ;)


A szavazatok alapján a további sorrend a jelentkezők között:
2. Vero
3. Csilla
4. Tipitá

Az egyes helyezések között mindössze egy-két pont különbség volt. Köszönöm, hogy velünk játszottatok!

Jó alkotást!
Borka


8 megjegyzés:

  1. Borka, én azt tudom mentségként felhozni, hogy ha meghasadok, akkor sem tudnék ilyen színvilággal dolgozni, nagyon távol áll tőlem,nekem kicsit borongós, vintage-os. Tudom más pedig gyönyörűségeket tud alkotni ezekből a színekből is és szívből gratulálok Hajninak!:-)
    Ha harsogó színű lesz a kihívás, biztos én sem maradok el;-P

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a lehetőséget és gratulálok a győztesnek!! Várom a következőt :-)

    VálaszTörlés
  3. Juhúú, köszönöm szépen! :D Nagyon örülök, hisz ez az első olyan nyereményem, ahol nem a szerencse,hanem zsűri döntött! :D Egyébként osztom Szilvi véleményét, nehéz, ha nem a te "világod" a feladat. Mint ahogy azt Borkának meg is írtam, nekem az ősz, a színeivel mindnenével együtt a kedvencem! <3

    VálaszTörlés
  4. Gratu még egyszer, Hajni.

    Kicsit most lesápadtam a színek hallatán. Azért ezt a kombinációt választottam a frissítéskor, mert ez, a barna-bordó címkekészlet az egyik legnépszerűbb termékem.

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok a győztesnek!
    Borka én imádom ezeket a színeket. A bordó valahogy úgy kúszott be, hogy észre sem vettem. A scrap oldalaim nagy részén a bordó dominál!!! A barna-bordó meg szuper! Ruhában is imádom. Lehet, hogy őszi, de az ősz a kedvenc évszakom!

    VálaszTörlés
  6. Csilla (étoile)2012. március 14. 23:00

    Gratulálok Hajni!
    Borka, én is imádom ezeket a színeket és szerettem ezt a kihívást. Lelkesen várom a következőt is ! :-)

    VálaszTörlés
  7. Nehogy sápítozz nekem! A bordót pl. én is imádom, de a sötétbarna tinikoromban volt utoljára a kedvenc színem. Csabi azt mondta, hogy ahogy öregszem, egyre jobban a paradicsommadár a jellemző az én színkombinációimra. Ruhában is....hmmm.
    És tök jó, hogy viszik ezeket a színeket, akkor én az árral szemben megyek-hehe.

    VálaszTörlés
  8. Bocsánat a károgásért. Tényleg elszomorodtam kicsit! De nem adom fel! ;)

    VálaszTörlés