2010. november 3., szerda

Rapid képeslap kihívás

Sziasztok!

Arra gondoltam, hogy novemberben és decemberben már nem adok "elvont" témát a kihívásra. Most jön a Karácsony, gondolom Ti is sok saját készítésű ajándékkal készültök.
Szeretnék ebbe a készülődésbe picit belenézni.
Az első, amiket el fogunk készíteni, a képeslapok lesznek. Szeretnélek megkérni Titeket, küldjétek be ide is az összeset! Szedjük össze, amink van! Mutassátok meg, Ti mivel kedveskedtek ismerőseiteknek! A játék és verseny mellett célom az is, hogy egy helyen lássunk sok lapot (hagyományost, digit és hibridet egyaránt), hogy további képeslapok készítésére inspiráljuk egymást

Aktuális kihívásunk témája tehát:

Karácsonyi üdvözlőlap vagy ajándék kísérő

Inspirációként a tavalyi yabos képeslapot mutatom, amit a viszonteladóimnak és más partnereknek küldtem.

Mivel ez most a korábbiakhoz képest egyszerű téma, és szeretnék még év végéig egy minialbumos kihívást is hirdetni, ezért erre a kihívásra kevesebb idő marad.

November 14, éjfélig küldjétek el jelentkezéseteket.

A korábbiakhoz hasonlóan ehhez a bejegyzéshez kommentárként a linket, vagy a yabochallenge@gmail.com e-mail címre .jpg fájlban küldjétek az alkotásokat.

A nyeremény a képen látható 2800 forintos ajándékcsomag.

Tartalma:

Jó alkotást!
Borka

10 megjegyzés:

  1. Én megint megpróbálok jönni valamivel :)))

    VálaszTörlés
  2. Egy mar el is keszult. :) Meg nem akarodzott nekikezdenem, ugyhogy most pont kapora jott a kihivas - kosziii :D

    VálaszTörlés
  3. de jóóóó, én is karácsonyi lázban égek már... :D

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok! Én is elkészültem, itt találjátok: http://teebolya.blogspot.com/2010/11/karacsonyi-kepeslapok.html
    Már várom az év utolsó kihívását!!!

    VálaszTörlés
  5. íme az én lapjaim, itt találjátok őket:
    http://scrap.hu/galleryposts.php?imageid=17689

    köszi a játékot. :)

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok!
    Én is készítettem egyet, amit persze számos másik fog követni, de nevezni ezzel szeretnék (egyenlőre ;-) ).

    http://sapimano.blogspot.com/2010/11/merry-christmas.html

    VálaszTörlés
  7. Én is elkészítettem életem első hagyományos képeslapját.
    Itt található.

    http://pufiindian.blogspot.co/2010/11/de-rendes-tarsasag.html

    VálaszTörlés
  8. Remélem most odaér a nevezésem. Ezeket a lapokat készítettem, itt található: http://www.scrap.hu/galleryposts.php?imageid=17732

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok!
    Hoztam egy párat, bár ez csak egy része... A többit elfelejtettem lefényképezni:(
    itt vannak

    VálaszTörlés
  10. Sziasztok!
    Készült még két lap, közös fotó róluk itt: http://takacsmarcsi.blogspot.com/2010/11/keszult-meg-ket-karacsonyi-lap-az.html.
    Az idén talán kap mindenki lapot, most időben elkezdtem, köszönet érte Nektek is! :)

    VálaszTörlés